Nem tudom, nem értem, nem is akarom már érteni talán. Mivel érdemeltem ki, azt nem tudom, csak annyit értek, valahol, valami valamiért félresikerült és azóta sem sikerült helyrehoznunk.
Két hete. Két hete nem volt ideje lenyugodni, végiggondolni, vagy éppen a képembe vágni, mit mikor, miért szúrtam el, mit mondtam, mit tettem (vagy éppen mit nem).
És nem csak nekem nem mondja el. Hiába kérdezi bárki, merev arccal továbbmegy és hallgat, mint valami angol ős-királynő, hallgatásával reméli megtörni... a szívemet?... vagy mi a rákért? Ülünk, hallgatunk, mosolygunk, sértettségünk kulcsra zárva, elrejtve kényszeredett mosolyunk átlátszó álcája mögött... Nem, nem, nem, nem és nem vágom. Mit mondtam? Hiába kiabálok, áll csak, mint egy szobor és nem felel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése