Új szerelmem, Soul

Hajnali fél három, Üröm, Rákóczi utca.
Szilveszter éj.
A nappaliban négy élemedett nőszemély bambul a monitorra.
Valami elmebeteg illető (nevezetesen egy kockás szoknyás, fiatalkorú leánygyermek) egy életveszélyesnek látszó kaszát lengetve próbál maradandó károsodást okozni egy forgószéken ülő, varrott fejű férfinak, aki... most látom... egy XXXL-es méretű csavart hord a fejében...
Kell ennél több??
I love KID!!!


Másrészről.
Köszönöm, élek. Kaptam egy doboz pasztellkrétát és most azzal dolgozom bolondulásig, rendelésre... Jóatyámék feltett szándéka, hogy a rajzaimmal tapétázzák ki a hálószobájukat, hehe.
SOULT AKAROK NÉZNIII!!
Bocsánat, eltértem a tárgytól.
Az utóbbi időben kicsit hisztériás lettem, ez valószínűleg az akut suliundor és az elvonási tünetek együttes hatása. Mióta Anya Jóban Rosszbanját áttették fél kilencre, azóta nem tudok animét nézni (pláne hogy újabban YuYu Hakusho megy, PANASZT FOGOK TENNI!!!!!!). Viszont, á la kárpótlás: fél éves mondóelőfizetés by névnap! (Ez a legjobb ajándékom, a Képregény művészetét leszámítva)
Van új sztorim. Naaaaaaagyon cuki szerelmi szál van benne! ^.^ *.*
SOULTAKAROKSOULTAKAROKSOULTAKAROKNÉÉÉZNIII!!!!!
Ehhem, khrmm, AUAÚ, NE ÜSS!!
Bocs.
Kóros személyiségzavar.
Bleachhiányom van. A legutóbbi manga szar volt.
Akarok indulni rajzversenyen.
Más újság nincs.
MIKOR LESZ MÁR CON????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Rose-san és a "Voldemort"-Problemkreis

Nem, nem, nem, nem és nem, ez járt a fejemben végig, míg az unalomig ismert szántóföldek elsuhantak mellettünk.
Velem szemben ült és hallgatott.
Neki is fáj talán.
A rám törő elviselhetetlen síráskényszer miatt megszólalni sem tudtam, ezerrel koncentráltam az ablakon visszatükröződő napkeltére és próbáltam nem gondolkodni.
Nem ment.
Sokáig próbáltam elhitetni magammal és sok mással is, hogy nem érdekel ez az egész "kerüljük-Fruzsinát-nem-tom-mért" problémakör, de minél inkább igyekeztem tudomást se venni róla, annál jobban rám telepedett az egész. A habot a tortára pedig - bármily hihetetlenül hangzik is - Rose fújta rá.
Biztos, hogy nem jössz, ha Dani is jön? - arcon vág a kérdés, ledermedek.
Biztos - mondom, bólogatok, babrálok valamit a fülhallgatóm zsinórján. Először fel sem tűnik, csak később veszem észre a Rose arcán megjelenő feszültséget. 
De hát azt mondta, hogy "kibír veled" egy napot!
Itt. Most. Kész. Vége.
Az agyamat elborító haraggal vegyített bőgéskényszer elhomályosítja előttem a külvilágot.
Ezt. Nem. Hiszem.El.
Talán mondtam, valamit Danival kapcsolatban, amit nem kellett volna előtte. De kérdem én, MIÉRT mindig én legyek tekintettel mások érzéseire, MIÉRT kéne nekem leviselnem az ő társaságát, mikor pontosan tudom, mit gondol és ez az őrületbe kerget! Lehet, hogy ő kibír velem egy napot (szemét!! Hogy mondhat ilyet épeszű, néminemű érzékenységgel minimálisan is ellátott ember??) de mi van, ha azt mondom, ÉN nem akarom, ÉN nem bírom, végre ÉN magamra leszek tekintettel és senki kedvéért nem fogok eltölteni egy napot (!!!) olyan emberrel, akiről tudom, hogy utál és szúrjam el azt az időt, amit veletek tölthetek!! NE M!!! Nemnemnemnemnemnemnemnemnem!!!! És, Rose, akármennyire is fájt, AZT A DOLGOT nem érdemeltem meg, mert NINCS igazad! Igazságtalan voltál és ezt remélem te is tudod! 

És Kürtösi megint magyaráz...

Valami történt velem. Csak Lilith kedvéért...

Igazából sok minden történik velem az utóbbi időben. Élek, virulok, barátkozom és...hm... kokettálok? Azt hiszem, jóatyám hasonlóképpen fogalmazná meg. Éljenek a 10.B-s "á la specmat" fiúk!! <3 ^.^
Csodálatos informatika óráink továbbra is remekül alakulnak. Ideális hely blogolásra, avagy németházi írásra, szótanulásra, meta-és egyéb kommunikálásra (ez de hivatalosan hangzik, jesszasz!) vagy más random tevékenységekre és... nos, unatkozásra. A fészbúkról nem is szólva.
És, kedves olvasóim, igen, Nan megint halálra langweilolja a búráját, Kürtösit fejbesomó x (szabadon behelyettesíthető random férfi animehős, aki NEM Zaraki Kenpachi) -ekről fantáziál nyálát a klaviatúrára csurgatva és különböző szökési terveket kovácsol kórusról.
Izgalmas az élet, nemdebár?
Hiányoztok, kedveseim!
 

Infó órán, sejehaj, hajamra csorgott a vaj

(Hogy ez pontosan mit is jelent, nem igazán értem... sebaj!) Asszem meg fogok buggyanni, méghozzá záros határidőn belül... U-N-A-T-K-O-Z-O-M!!!!!! Komolyan, betojt a fészbúk, nincs gmail, kénytelen vagyok blogot írni. ÚTÁLOm a weblapszerkesztést. Blöe!!
Óh, Ichigo, kérlekkérlekkérlekkérlek ments meg, ha hallasz!!! Törd be az ablakot Zangetsuddal, csapd le Kürtösit valami szilárd tárggyak és vigyél el innen jó messze!!!!!!!

Mesi...

Nem tudom, nem értem, nem is akarom már érteni talán. Mivel érdemeltem ki, azt nem tudom, csak annyit értek, valahol, valami valamiért félresikerült és azóta sem sikerült helyrehoznunk.
Két hete. Két hete nem volt ideje lenyugodni, végiggondolni, vagy éppen a képembe vágni, mit mikor, miért szúrtam el, mit mondtam, mit tettem (vagy éppen mit nem).
És nem csak nekem nem mondja el. Hiába kérdezi bárki, merev arccal továbbmegy és hallgat, mint valami angol ős-királynő, hallgatásával reméli megtörni... a szívemet?... vagy mi a rákért? Ülünk, hallgatunk, mosolygunk, sértettségünk kulcsra zárva, elrejtve kényszeredett mosolyunk átlátszó álcája mögött... Nem, nem, nem, nem és nem vágom. Mit mondtam? Hiába kiabálok, áll csak, mint egy szobor és nem felel...