Látomás

Holnapok reszkető tükrébe zárva
sír a most
Valahol
Egy álmos város szélén
a láng feléled.

Ő.
A Vak, ki Lát Mégis
A Remény
Hitetlenek vérző szívvel állnak a sorban
és tűrik az ostort.
De mi 
Vele várjuk a Jövőt.

Láncok.
Vak hittel hisszük a jobbat, a fényt,
amit elrabolt tőlünk a bánat.
Az ő szeme ragyogása,
Léptei koppanása,
Lélegzete méze 
Az Erő.

Bízunk, mert
a Gondolat teremt. Ő, 
aki lelkéből fény születik és esendő
Reménység, 
Ki úr a szelek fölött és úr a tűzön, 
Látomás a múlt jövőlátó ködei közt.

Nincs neve még. 
Meg sem született.
Valahol, egy északi Város mocskában
Tisztaság jön a világra és ős-fény-erő,
mint az írva volt.

Én láttam.
Én hiszek.