Az ablakban ültem.
Csend volt. Édes, égi csend. Valahol egy rigó énekelt, a hangja meg-megbicsaklott a hajnali szélben. Zöld volt a fű, a fák; keleten pedig vérbe és aranyba öltözött az ég.
Hajnal volt. Az a köztes óra az éjszaka és a nappal között, amikor még édes csöndbe borul minden, s a lepkék éppencsak elkezdik lebegő táncukat a harmatos fű felett.
A béke órája volt. Még aludt a város, aludtam én is félig.
Nem tudom honnan és hová tart a világ és hová tartok én.
Egyszer, mikor minden sokkal, sokkal bonyolultabb lesz, mint most, visszasírom ezeket a lopott perceket egy rohanó nap édes, békés kezdetén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése