Dolores O'Riordant hallgatok és gondolkodom. Fázik a lábam. Belekezdtem a Jéghegyek Népe 31. kötetébe. Szerintem élből ki is hagyom. Nem maradok le semmiről...
Nem igazán értem, mit akarok. Valamelyik nap felhívott az egyik ismerősöm, hogy össze akar jönni az egyik barátnőmmel. Mit tehettem volna?
Segítek neki. Aranyosak lennének együtt.
Valamikor nekem is tetszett az a srác. A barátnőmnek soha.
Miért van a sorsnak ilyen rettenetes humorérzéke?
Nem gondolok rá. Tegnap felhívtam Sacit és pletykálkodás közben elhintettem a borsónyi kis agyában, hogy "Ádika" milyen klassz srác meg ilyenek. Szeretem Sacit, de sajnos menthetetlenül butácska szegény... Csak annyit mondott: Óóó, téényleg? - aztán elkezdett az újonnan vásárolt harmadik pár rózsaszín Converse tornacsukájáról fecserészni.
Ennyit róla.
Nem is értem, mit bír rajtam az az őrült, két ennyire különböző embert még nem látott az ég. Azt hiszem, értitek, mire gondolok...
Abbahagyom. Nem szép dolog az interneten bántani az ember barátját, ha mégoly gyarló is.
Hiszen szeret és bízik bennem.
Asszem.
De ez mindegy is. Újra kerítőnőt játszom. Rosszabb lenne, ha a Másik hívott volna fel ugyanezért... Akkor sikítanék. De miért is tenné?...
Megint álmodozom, pedig nem kéne... Az álmodozás mindig fáj.
Szia!
VálaszTörlésSzeretném megkérdezni, hogy milyen a Jéghegyek Népe? Annyira kíváncsi vagyok már... Mérhetetlenül örülök, hogy találtam még egy embert, aki szereti. Oo