Mintha megállt volna az idő. A hintámon ültem és sírtam, a nap már lement a dombok mögött és sötét borult a kertre.
Valami véget ér, valami fáj. Nem tudom miért ez jutott eszembe...
Valahogy... mégsem érzem a fényemet. Eddig jó volt. Boldog. De a ragyogó máz már kopik a tökéletes életről és fel- feltünedezik a rothadás.
Vajon hová tűnnek a végig nem álmodott álmaink? Mivé lesznek, ha nincs, ki végigálmodja őket és céljukat nem találják többé?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése