Izzad a kezem, a lábam fáj, a hangom remeg. A fülemben fájdalmasan cicereg a citera, a teremben harminc-egynéhány ember szegezi rám kíváncsi, néhol gunyoros tekintetét.
"Hol jártál az éjjel, cinegemadár?..."
Mintha nem is én lennék. Tenyeres-talpas dunántúli nőcske, mint Nonó mondta alig egy órával azelőtt. Ironikus.
"Üssön meg babám a ménkő..."
Ó, igen, üssön, akkora, mint egy malomkő! Bárcsak hallottad volna, "babám" és a viharban a fejedre pottyant volna egy!
Ha meggyógyul a lábam, jelentkezem egy tehetséggondozó alapnál az önkin. Énekelni fogok. VÉGRE! Járhatok énektanárhoz, megtaníthatnak bánni a hangommal...
Bárcsak, bárcsak sikerülne! Olyan boldog vagyok... És örülök, hogy végül nem mondtam le azt a műsort. Mert így... talán... elindíthatnak egy olyan úton, ami...
Megint elragadott a hév. De NEM tehetek róla! ANNYIRA boldog vagyok!
Csak merjem-e megtenni?...
asszem találtam neked egy helyet... és ne bámulj így rám, ez komoly!! :D kedl ildivel megtaláltuk a megoldást ;) kéne értekezni telón
VálaszTörlés